Andrássy út

Minden városnak megvan a maga ikonikus utcája, godndoljunk csak a párizsi Champs Elysée-re, a New Yorki-i Ötödik Sugárútra vagy a londoni Regent Streetre - nekünk, magyaroknak ez nem más, mint az Andrássy út. Szépségét már az UNESCO is feldezte, hiszen pár éve a Világörökség részévé választotta.

A sugárút azzal a céllal jött létre, hogy összekösse a pesti oldal külső, városligeti részét az Erzsébet térrel, valamint hogy a szomszédos Király utca ne legyen túlzottan zsúfolt. Az út mindössze két és fél kilométer hosszú, mégis rengeteg csodás épület található itt: kezdve az Operaháztól a nagykövetségeken át egészen a Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívumig. Rengeteg épületet Ybl Miklós tervezett, érdemes tehát gyalogosan bejárni ezt a fákkal és padokkal szegélyezett csodálatos utat, ha belefér az időnkbe.

Az Andrássy utat 1872-ben adták át, azóta viszont megélt már több névváltoztatást. Eredeti nevét Andrássy Gyula miniszter után kapta, aki már a kezdetektől nagy támogatója volt a sugárút létrejöttének. A második világháború után a szovjet megszállást követően 1950-56 között Sztálin nevét viselte magán, a diktatúra felpuhulásával pedig a Magyar Ifjúság útja, majd a Népköztársaság út elnevezést kapta. 1990-ben remélhetőleg végleg visszakapta eredeti megnevezését. 

Az út közepe felé haladva az Oktogonon túl több butikot, luxusüzletet is találhatunk, valamint a legtöbb étterem és bár is itt helyezkedik el. Az Andrássy út alatt jár a kisföldalatti is, egészen a Vörösmarty térig, ami szintén megér egy utazást! 

Az oldalsütiket használ

Az oldalon sütiket használunk a forgalom elemzéséhez, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk a számodra. Ezeket az adatokat megosztjuk analitikai és hirdetési partnereinkkel. Az oldal további használatához kérjük fogadd el a sütik használatát. Adatvédelmi nyilatkozatunk